Családállítás

Inkább Csenge-féle, mint Hellinger-i

A család egy rendszer.
Törvényszerűségek uralják és ezek rendszeresen ismétlődnek.
Olyan, mint egy örökmozgó. Ha valahol felborul az egyensúly, azonnal reagál rá egy másik hely, hogy helyreállítsa.
Mi, a kis sejtecskéi a családnak, átveszünk a rendszeren belül energiákat, amiket elfojtottak, elnyomtak, amik még mindig ott kísértenek a nagy rendszerben.
Képviselők segítségével hozzuk felszínre a mélyben lévő konfliktusokat, igazságtalanságokat és ezáltal, meg a felismert program lecserélése által állítjuk helyre az egyensúlyt.
Őszintén bevallom, a családállításnál sem ragaszkodom a tanult Hellinger módszerhez. Minden mindennel összefügg. Nem akarom kihagyni sem a kineziológiában, sem a hipnózisban tapasztaltakat. Használom Hellinger archaikus formuláit, a képviselők is ugyanúgy csöndben hangolódnak a Mindent Tudó Helyre, de nem csak ősöket állítunk fel…És nem állunk meg a kimondott „oldómondatnál”. Mert szükséges a hitrendszer lecserélése is, különben a családállítás csak diagnózis marad!